máj
11

50. éves Könczei Árpád (2009)

(video)

Április 23-án, a bukaresti Odeon Színház adott otthont a Romániai Színházak Szövetsége 20. alkalommal megrendezett díjátadó gálájának. A rendezvény idei kiadásán Könczei Árpád különdíjat kapott színházi-zene kategóriában. A díjat épp attól a Bocsárdi Lászlótól vehette át Könczei, akivel több sepsiszentgyörgyi előadás színrevitelében is együttműködtek. A következő percekben egy 2009-ben készült riportot láthatnak, amelyben barátai… >>>

máj
04

Testbazár – Kovács Tímea új táncelőadása

Készítették: Kacsó Edith, Sánta Ádám, T. Bányai Péter
(video)

Három lány, három test. Andreea Belu, Catrinel Catană és Kovács Tímea közös táncprodukciót hozott létre Testbazár címmel. Mindhárman koreografálták és táncolják is a jeleneteket. Érzések, érzelmek, véletlen és tudatos érintések…

márc
30

Kisvasút

Szerkesztő: Pálffy Kinga
(video)

A történelmi Magyarország idején helyi érdekű vasútvonal kötötte össze a Körösköz településeit Gyulával. 1906 és 1919 között a kisvasút fontos szerepet játszott a régió személy- és áruszállításában. A hajdani végállomáson, az Arad megyei Simonyifalván emlékkiállításon idézték fel az egykori kisvasút múltját, mától pedig Nagyzerinden látható a kiállítás.

márc
30

Nagyvárad, szecessziós város

Szerkesztő: Ionescu Nikolett
(video)

A Holnaposok városa felkerült a legszebb szecessziós települések listájára. A döntést a nemzetközi Réseau Art Nouveau Network elnevezésű érdekvédelmi szervezet szakemberei hozták. Bécs, Budapest, Barcelona és Glasgow után, 24.-ként, a Pece parti Párizst is felvették Európa épített örökségének védelmével foglalkozó szervezet listájára.

márc
23

Vasarely kiállítás Bukarestben

Készítették: E. Ferencz Judit, Sánta Ádám, T. Bányai Péter
(video)

 Az op-art atyjaként ismert, pécsi születésű Victor Vasarely munkái Csepei Tibor műgyűjtő jóvoltából jutottak el Bukarestbe. A március 15-én nyílt kiállítás április közepéig tekinthető meg a bukaresti Magyar Kulturális Központban.
 

márc
23

Könyvbemutató Sepsiszentgyörgyön

(video)

A Székely Nemzeti Múzeumban a múlt héten mutatták be Pénzes Lóránd fiatal történész tanár, „A sepsiszentgyörgyi római katolikus egyházközség a 18.-20. században” című könyvét. A hiánypótló kötet az önkormányzat által támogatott, az 550 éves megyeközpont tiszteletére megjelenő könyvsorozatban jelent meg.

márc
23

A bukaresti Ady Endre Líceum

Szerkesztő: Szilágyi Gödri Ildikó
(video)

 Megkezdődött az első-, illetve a felkészítő osztályokba való beiratkozás második szakasza. Ilyenkor mindig gondot jelent a szülőnek, hogy hova is írassa a gyerekét. A Bukarestben élő magyaroknak van rá lehetőségük, hogy itt anyanyelvükön taníttassák gyerekeiket. Aki netán még nem tud erről, annak különösen a figyelmébe ajánljuk a következő riportot.

márc
16

Fazakas Barna kiállítása Bukarestben

Készítették: Andor Norbert, Sánta Ádám, Borsos Tünde-Krisztina
(video)

Nemrég Fazakas Barna csíkszeredai képzőművész kiállítását nyitották meg Bukarestben.

márc
16

Tavaszodik

Készítették: Daczó Dénes, Elekes Zsolt
(video)

2010-ben készült, a kibontakozó tavaszról és az állattenyésztők gondjairól szóló hangulat-riport.

márc
09

Az iskolai előkészítő év helyzete Aradon és Gyergyószentmiklóson

(video)

Hétfőn, március ötödikén elkezdődött az első-, illetve az előkészítő osztályokba való beiratkozás első szakasza. Megoszlanak a vélemények az előkészítő osztályról. Ősztől azok a gyermekek lesznek előkészítő osztályosak, akik szeptember 15-ig betöltik a hatodik életévüket. Az átszervezés célja, hogy segítse a gyermekek ráhangolódását az iskolára. Az előkészítő év főként a szórványban jelenthet gondot. Aradi riportunk… >>>

Older posts «